Árvíz akkor és most2013-06-20 11:01:14
Áradáskor mindig kérdés, hogy áldás-e vagy átok. Nagy folyóink évezredekig minden tavasszal, sőt, sokszor nyáron is kilépve medrükből elfoglalták árterületüket. A mai Magyarország mintegy 40%-a időszakosan vízborítás alá került, ahol nem is volt település, építmény, vagy olyan mezőgazdasági kultúra, aminek megártott volna a víz.
A hatalmas víztömeg nagy területeken elterülve nem okoz veszélyt, hisz kiszámítható, hova fog kilépni. Őseink ott tavat, gyepet, nádast tartottak fenn, vagy ártéri erdőt, ahol fát, nádat szedtek, állataikat legeltették. A víz jól átitatta a talajt, feltöltődtek a víztartalékok a nyári csapadékszegény időszakra, ahol pedig megállt, ott kitűnő ívóhely alakult ki – többek között ennek volt köszönhető, hogy vizeink a régi mondás szerint két rész halat és egy rész vizet tartalmaztak. De a víz nem csak éltető nedvességet, hanem termékeny iszapot is hozott: a rétek és a szántók talaja így minden évben gazdagon termett.
Ma az árvíztől inkább fél az ember: egyre kiszámíthatatlanabbnak érzi a folyókat, a gátak közül kitörő vagy a talajon keresztül feltörő víz pincékbe folyik be, házakat omlaszt össze, vetéseket tesz tönkre. Pedig a víz mindig is volt, és itt volt, csak mi, emberek terjeszkedtünk bele az árterületbe. Mérnöki módszerekkel lehet, hogy évekig-évtizedekig távolt tartjuk magunktól a „káros” vizet, de így a „jó” víz adta lehetőségekkel sem tudunk élni, ráadásul jön egy év, amikor egyszerre van hóolvadás a hegyekben és esik a vízgyűjtőn az eső, és ilyenkor hirtelen zúdul le a sok víz, ami nem több mint eddig volt, csak hirtelen jelentkezik, és akkor gondban vagyunk. Megoldást jelentene, ha ki tudnánk engednünk olyan természetes mélyületekbe, legalább ilyenkor, ahol nem a fejünk felett van, hanem a lábunk alatt, onnan senkinek a házába nem fog befolyni.
