Szabadság-sziget.hu

wwf.hu szabadsag-sziget.hu

english magyar

Sajtófigyelés

Mentsd meg a Szigetet!

 

Akció A1 A projekt beindítása, alapfeltételek megteremtése2013-02-11 01:00:22

A projektet négy szervezet megvalósításában zajlott, így nagyon fontos volt a feladatok megosztása, a kommunikáció és a belső szabályok rögzítése. Az is nagyon fontos, hogy a projektben dolgozó emberek jó szakemberek legyenek és elkötelezettek a vállalt feladat iránt, csapatként segítsék egymás munkáját. Ez végig nagyon jól sikerült, köszönjük minden résztvevőnek!


A projekt első időszaka a csapat felállításával telt. Számos egyeztetést tartottunk, ahol egyrészt a feladatok részleteiről beszéltünk, másrészt a munkamegosztásról és a munkák összehangolásáról. A tárgyalások az elején vezetői szintek folytak, majd elkezdtük „aprópénzre váltani” a tudásunkat: a főszerep azoké lett, akik a projekttel később napi szinted dolgoztak: velük találkoztunk és egyeztettük a munka menetét.
Ezzel párhuzamosan, az első fél évben készítettük el a Partnerségi Megállapodás szövegét, mely egy hosszú, részletes szerződés. Alapja a 2007-ben benyújtott pályázat előkészítése során tett megállapodás, de a részletek csiszolgatása aprólékos feladatot adott. A Partnerségi Megállapodások aláírása 2009. szeptember 11-én ill. 29-én történt meg.

A projekt keretében az alábbi eszközöket vásároltuk:
•    egy motorcsónakot a DDNPI számára,
•    egy nagyméretű nyomtatót (plottert) az ADUVIZIG számára,
•    egy laptopot a WWF számára,
•    egy projektort vetítővászonnal a WWF számára,
•    egy digitális kompakt fényképezőgépet a WWF számára.

A kommunikáció megkönnyítésére már a projekt elején készítettünk egy brossúrát, mely angol és magyar nyelven készült, és röviden bemutatja a projektet. A magyar nyelvű 8000, az angol nyelvű 2000 példányban készült.

Két információs táblát helyeztünk ki a projekt helyszínén: egyet Mohács főterén, egyet pedig a projektterület szélén. A táblák mérete 100x200 cm.

A projektterület fotójával matricát is készítettünk 400 példányban.

A sajtótájékoztatókon a  projekt fotójával és a Life logójával ellátott mappában osztottuk ki a sajtóanyagot.

Vásároltunk egy nagyméretű mobil információs panelt, háttérfalat is, ismertebb nevén pókfalat. Ezt rendezvényeken használtuk.

Az önkéntesek számára az invazív irtáshoz fehér, napsütés ellen védő baseball-sapkákat vettünk, amiken rajta van a Life és a Natura 2000 logó.

 

« Vissza a listához